Visszakerestem, április közepén írtam utoljára az egészségügyi dolgok alakulásáról. Azt csak ideszúrnám, hogy közben a magán nődokinál kiderült, hogy itt valami félreértés történt, mert ő nem beszélt a belgyógyászommal, és azt se mondta senki, hogy császárral fogok szülni. Úgyhogy a sokadik variára hátradőltem, és azt mondtam magamban... oké, én ezen nem vagyok hajlandó többet stresszelni, beszéljenek a 36. héten egymással, ahogy a nődoki szerint időszerű lesz, aztán majd szóljanak nekem, hogy mire jutottak, hogy szeretnék, hogy megszüljek. Valahogy csak kijön az a gyerek. A bordatörésemet említve láttam a nőgyógyász szemében azt a "ja, hogy maga szerint eltört a borda, de orvos nem igazolta..." pillantást, amiből mindjárt nyilvánvalóvá vált, hogy olyan nagy jelentőséget ennek a szüléskor sem kell majd szerinte tulajdonítani. Tehát, így ezek voltak az előzmények.

Ma pedig visszamentem az időszerű belgyógyászati kontrollra. Vannak közületek, akik ismerik a dokimat (kinek nevét nem mondjuk ki itt), ő egy végtelen türelmes, nyugis és halkszavú ember. Tehát ha kiabálni tudna, akkor ma megtette volna. Ehelyett csak emelt hangon leoktatott hosszasan ecsetelve, hogy ő nem az alapján fogja dozírozni az Imuranomat (mind you, amire a nődoki azt mondta, hogy kifejezetten káros a magzatra), hogy ki hány évtizeddel ezelőtt hagyta abba az olvasást, és hogy a tudomány legfrissebb álláspontja szerint ez a gyógyszer semmilyen hatással nincsen a magzatra (A./ terhességkor el se jut hozzá, de ha el is jutna, a magzatnak még nem fejlődtek ki azok az enzimjei, amikkel ezt fel tudná venni, ill. B./ szülés után szoptatáskor eljut ugyan hozzá, de még akkor se indultak be a már említett enzimek). Jól felhúzva magát elmondta, hogy a jövő hétre összeszed nekem minden tanulmányt, mert jogom van megismerni, hogy melyek a legfrissebb kutatások a témában, és végső soron nekem kell meghoznom a döntést. Az Imuran elhagyásáról szó sem lehet, mert szerinte enélkül még teherbe se tudtam volna esni, főleg meg a babát kihordani nem, tehát dönthetek, hogy az Imuran mellett vagy szoptatom a gyereket (szerinte ez nem káros), vagy "a könnyebb utat választom, és tápszerezem". Tettem persze pár próbálkozást a közbeszólásra, pl. mikor megkérdezte, hogy "Ki ez az orvos, aki ezt mondta??????" Hát mondom, ezt lényegében az összes elmondta, a genetikus, az OTI-s körzeti és mindkét magánorvos... Húha, olaj volt a tűzre. "Jól van, konzultáljunk csak, majd én megmondom neki...!!" Tudom, hogy mindannyian szerettetek volna már akkora sztárok lenni, hogy orvosok vesszenek össze rajtatok. Én mondom, nincs is jobb, mint balfasz postást játszva hordozgatni a kis kölkömet mindhez, és minden alkalommal lebaszva lenni - valaki más szakvéleménye miatt. Emellett azt is mondta a belgyógyász, hogy az ő szakvéleménye teljesen egyértelmű a szülést illetően: mindenképpen császár kell szerinte, a májam miatt is, pláne meg a bordatöréseim miatt, nem kell szenvedtetni feleslegesen, nehogy még több csont törjön. (Mondjuk Cs kínjában már csak röhögött, mikor a 615. verzióban mondták, hogy tutihótbiztosan ez vagy az lesz.)

Összefoglalván: Még kiderülhet, hogy az Imuran nem is káros, és szoptathatok is. Elképzelhető, hogy akkor mégis császár lesz. Tehát két valóban jó hír (ha igaz), csak enyhén felkavaró csomagolásban. No, azért az élmény okán kellően pissed off lettem, úgyhogy itthon első dolgom volt összerakni és betolni az arcomba egy tál epres mascarpone krémet. Nekem orvos mondta, hogy egyek rendesen.

Holnap pedig konferencia előadás Pesten. Stay tuned.

"Téged Picasso csupa karikával rajzolt volna meg."

Napok óta tartozok egy ápdéttel, csak időm nem volt leülni írni. Cs-t csütörtökön megröntgenezték és vért is vettek tőle. A röntgen után azt mondták neki négy napos kezelés után, hogy hát, látnak már egy kis javulást. No, itt letörtem, mint a bili füle, mert azért ettől többet reméltünk volna ennyi nap injekciózás után (mondjuk a köhögése ugyanolyan rettenet volt még akkor is), és már azt is tudtuk, hogy a héten már nem engedik haza. Pénteken viszont megjött a véreredmény, és mondták, hogy az nagyon szépen javult, és az orvos komolyan elgondolkozott, és még Cs-t is megkérdezte, hogy vajon a hétvégére hazaengedje őt? Cs meg mondta, hogy hát nem tudja, itt vagyunk mi, és ha még fertőz, nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Így aztán a hétvégére is benn maradt. Hétfőn újabb röntgen és vérvétel, és ha minden jól megy, hazajöhet! Már alig várjuk! :D

A szerdai nap egyetlen szerencsés momentuma az volt, mikor leszart egy madár.

Cs kórházba került tüdőgyulladással. Olyan himi-humi megfázásnak indult, köhécselt, még láza se volt, csak pár nap után egy kis hőemelkedése. Csak aztán annyira nem tudott felszakadni a köhögése, hogy szegény már aludni sem tudott. Aztán hétfőn elment a körzetihez, aki azonnal küldte is a Klinikára kivizsgálásra. Sajnos kiderült, hogy tüdőgyuszi, ami azért fertőző is valamennyire. Most úgy néz ki, hogy talán egy hétig benn tartják. Tolják bele a penicillint, a köhögésre is kap valami gyógyszert, és inhalálnia is kell. Hát eddig egy nap alatt sajnos még nem látunk túl nagy javulást.
Én is csak úgy tudok bemenni hozzá, hogy kijön az épület elé maszkban, és sétálgatunk a parkban. De legalább úgy tűnik, hogy én nem kaptam el szerencsére.

Hogy ilyenkor nincs tévénk még, hogy nézhetnék egy komfort csatornán krokodilos műsorokat. Most ehelyett stresszemben halálra zabálom magam Túró Rudolfból.

Konferencia

Pár hónappal ezelőtt felelőtlenül bejelentkeztem egy amerikanista konferenciára május végére, azzal a témával, hogy második generációs élettörténetek (an oral history - bocs, ezt nem tudom szépen fordítani, de a fókusz itt a személyes élettörténeteken van a makró történelmi események helyett). Én móricka persze jó későn kezdtem el feldolgozni az interjúkat, így most rettenetes időbeosztással még a hétvégéken is ezen reszelhetek majd, nyilván versenyt futva az idővel. Aki hülye, haljon meg ugyebár...

De azért vannak kis interjú szösszenetek, amelyek felvidítanak. Például ez az idézet egy idős házaspár beszélgetéséből:
Feleség: "We're gonna be 89... I mean, that's close to 90..."
Férj vidáman: "Young 89, my girlfriend!"
 

"Ikrekkel végzett szisztematikus ultrahangos megfigyelések demonstrálják a legmeggyőzőbb módon az interaktív viselkedést. Közülük is kiemelkedik Alessandra Piontelli (1992) megfigyeléssorozata. Munkájáról külön fejezetben lesz részletesen szó, most egy-két megfigyeléséből idézünk: Lucáról és Aliciáról van szó, akik viselkedését órákon keresztül rendszeresen megfigyelte. Jellemző volt, hogy az ikrek gyakran és gyengéden érintkeztek egymással az életterüket elválasztó membrán mentén. A 20. hét tájékán a fiatalember nagyon aktív és éber, míg a kisasszony csendes és szendergő volt. A fiú szabályos időközönként a membránhoz ment, és felébresztette a testvérét, aki minden egyes alkalommal reagált rá. Mielőtt mind a ketten saját külön tevékenységbe kezdtek volna, a fejüket és az arcukat  egymáshoz dörzsölték, megpuszilták egymást, megsimogatták egymás arcát, összeérintették a lábukat. Piontelli barátságos ikreknek nevezte el őket. Kapcsolatuknak az a minősége, ami így a 20. hét körül kialakult, a születésük után is megmaradt. Egy év elteltével járni tudtak, elkezdtek beszélni, és nagyon sok időt töltöttek egymással. Legkedveltebb játékuk az volt, hogy a szobafüggöny két oldalán helyezkedtek el, amit aztán pont úgy és arra használtak, mint anyjuk pocakjában az életterüket elválasztó membránt. Luca elhúzta a függönyt, Alicia, aki a függőny mögött állt, kidugta a fejét, és nagy kacagások közepette éppúgy simogatni kezdték egymást, mint azt az anyaméhben is tették." /Hidas-Raffai-Vollner: Lelki köldökzsinór/

#felelősszülők

T: "Tudod, most az a menő, hogy az emberek szex utáni selfie-ket posztolnak magukról."
Cs: "Ez gagyi. Posztoljon akkor már szex közbenit," mondta, majd a mondatot megtoldotta egy példának szánt költői képpel.
 

Eddig is remek háziasszony voltam (höhö), de most találtam egy oldalt neten, ami arról szól, hogyan építsük ki az otthonunk rendben tartásának és takarításának a rutinját úgy, hogy az ne kerüljön naponta több, mint 15 percbe, és közben minden faszányosan ragyogjon. A második napon az alábbi egyik alfeladatot kaptam: "Felkelés után öltözz fel, vegyél fel zoknit és egy kényelmes, otthoni cipőt." Azonnal vizualizáltam, ahogy egy szál zokni-cipőben toljuk a rock 'n roll feelinget Cs-vel. Neki csak annyi volt a válasza, mikor felolvastam a fenti mondatot, hogy "Miért, mi ezzel a baj?" Majd a hétvégén ne csodálkozzatok, ha kicsit lassabban nyitunk ajtót.

Valahogy így

Ma a hivatal előtt is bejelentettük, hogy Vágó lesz a Botond fiú, az apja úgy írta alá a papírokat, hogy vigyorgott, mint ki most nyerte a lottót. "Most már visszavonhatatlanul az én kisfiam!" Én meg: "Hát szerintem ezt inkább amiatt íratják alá, hogy ha valami hülyeséget csinálsz, fizethesd a tartásdíjat."

És hogy érezzétek, hogy dúl-fúl nálunk a családi romantika, tegnap az alábbi kis dialógus hangzott el:
Cs: "Egy tízes skálán mennyire szeretsz?"
T: "Mi kéne?"